Az új világ születése előtti csend napjai – 2020. március 16-20.
2020. március 16. írta: Csillagtenger

Az új világ születése előtti csend napjai – 2020. március 16-20.

Érzitek a nyugit? Tudom, hogy nincs suli, sokan otthon maradtak, ezáltal a forgalom is sokkal kisebb, mintha hétvége lenne, pedig a hétfő reggelek elég rohanósak. A gyerekek vidám zsivaja sem hallatszik ahogy mennek a suliba. Minden arra terel, hogy fordulj magad felé, találj rá a benned lévő  kincsre. A Nap és Neptunusz mellett, akik már régóta a halak birodalmában járnak, sőt a Halak csillagaiban is, Merkúr is visszalépett rövid hátráló mozgása után a halakba. Ez itt az elvonulás, a belső harmónia, a belső mester megtalálásának helye és ideje. Az egyre rohanó világunkban szinte már nincs is lehetőségünk ebben az időszakban megállni, megpihenni, elmélyülni, elrendezni a belsőnket, érzéseinket, gondolatainkat, pedig a megszületés (tavasz eljötte, ami március 20-án pénteken lesz amikor a Nap eléri a Tavaszpontot) előtt igen nagy szükségünk lenne rá. Az új kezdet alapja ugyanis a befejezés, lezárás, és ahogy a lezárás, összegzés megtörtént, úgy tud az új élet magasabb szinten elindulni. Ennek ideje a halak időszaka. Főleg egy olyan változás előtt, ami már alakulóban van. Igen fontos most a befelé fordulás.

 

Nézzük tehát úgy a jelenlegi helyzetet, hogy a Teremtő megállított minket, hogy segítsen abban, hogy befelé tudj fordulni. Megállította a nagy rohanást, hogy találj magadra időt. Hiszen hatalmas változások előtt állunk. Tart ez már egy ideje, és ez egy velős, a teljes fizikai síkon való létezésedet írja át több szegmensben, és aki eddig nem vette komolyan, az érezheti most azt, hogy ’csapdába’ került. Pedig pont az ellenkezője történik. De ahhoz, hogy ezt észrevedd, ki kell tudni húzni a fejedet a homokból. Innentől tényleg komolyra fordulnak a dolgok. Érezheted is a radikális változást. Plútó, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Jupiter nagyurak egyszerre dolgoznak. Olyan erők, akik külön-külön is nagy hatással vannak ránk. Együttes hatásuk valóban sorsfordító, teljes rendszert átfordító. Ami eddig működött, amibe bele voltunk kényelmesedve, punnyadva, az mind megszűnik. Új világ jön egy teljesen más dimenzióban. Hatalmas szintlépési lehetőség, de ez már nem játék. Fel kell ébrednünk. Főleg, hogy Mars, az elindító erő belép ebbe a héten, és belöki mindezt. Péntektől valóban más lesz minden. Addig használd ki az időt. Pihenj. Fókuszáld a figyelmedet önmagadra, a kapott lehetőségre, ahelyett, hogy félsz, pánikolsz. Minden érted történik, ezt tudnod kell. Megáll most egy kicsit a mókuskerék, tulajdonképpen ez nagyon jó. Nézz befelé magadba bátran, őszintén, engedd el a hiedelmeket, félelmeket, hidd el, hogy minden a helyére rendeződik. Tudod, a takarításkor is hatalmas kupit kell csinálni, hogy utána rend legyen. Valahogy ez történik most a nagyvilágban és a saját univerzumodban is. De hidd el, hogy minden a helyére rendeződik. A háttérben a fény dolgozik, az élet, ami örök. Nézd így. Máris más a szemüveg.

 

És kapsz ehhez egy extra lehetőséget is a Teremtőtől. Hold ugyanis újra eléri az Al Nasi csillagot, a Nyilas csillagkép íja hegyét ma este (március 16) 20:15-kor. Ez megint egy teremtő mágia elindításának lehetősége, amikor közvetlenül tudod felvenni a kapcsolatot a felső világgal, az istenekkel, saját szellemi vezetőddel, vagyis a végtelent tudod célba venni. Kapsz egy lehetőséget tehát, hogy elindíts, megteremts valamit ami számodra fontos. A kiemelkedés, a szintlépés lehetősége van benne. Mivel a Hold akkor éri el az Al Nasi csillagot amikor a Nap már lenyugodott, ezért reggel Napfelkelte időpontjában javaslom elindítani a teremtő mágiát, majd további 20 napon keresztül szintén Napfelkeltekor megismételni. A mai nap folyamán keress egy pillanatot, csendesedj el, gyújts gyertyát, fogalmazd meg kérésed, majd holnap szintén gyertyafénynél indítsd útjára. Érdemes Artemisz istennő támogatását kérni.

 

Csodálatos pihenős és teremtő napokat kívánok. Használjátok ki.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr10015525460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu