2019-es év utolsó napjainak csillagüzenetei
2019. december 30. írta: Csillagtenger

2019-es év utolsó napjainak csillagüzenetei

Ma, december 30-án a reggeli órákban érte el Merkúr a Nyilas csillagkép Al Nasi csillagát, az íj hegyét, ahonnan célba vesszük az Univerzumot. Vagyis a mai-holnapi napon nagyon erős a gondolatok ereje, hiszen az Al Nasi csillagon keresztül fel tudjuk venni a kapcsolatot a Teremtővel. Érdemes tehát még fokozottabban odafigyelni most a kimondott szavakra, de az önmagunkban futtatott gondolatokra is, mert jelenleg még erősebben teremtesz velük. A ma elindított 21 napos mágiában ismételten hatalmas teremtő erő van, ennek erejét is érdemes kihasználni (erről volt már egy írás Teremtő mágiák néven ha valaki lemaradt volna de szeretné elindítani, a déli órákig még elindítható).

 

Szintén ma, december 30-án a Nap együtt áll a Leszálló Holdcsomóponttal, és ezzel együtt Jupiter is, hiszen igaz a Nap már távolodik, de még együttállásban vannak, sőt, érkezik Merkúr is. Ez azt jelenti, hogy mind Merkúr (január 3-án) és Jupiter (január 8-án) együtt fog állni a Leszálló Holdcsomóponttal. Ezáltal tulajdonképpen mától kezdve 10 napon át aktív ez az energiapont. Ez megint egy nagyon kivételes és különleges helyzet. A Leszálló Holdcsomópont az elmélyülés lehetősége, mert itt bukik a Hold pályája a Nap pályája alá, lehetőséget adva arra, hogy az eddig megszerzett tudással elmélyülj, levidd a titkok világába. Ez egy válaszút egyrészt, ahol kiderül melyik irányba haladsz, elindulsz a mélységekbe, befelé, felfedezni önmagad, hallgatsz-e a lelkedre, vagy maradsz a felszínen a külvilág illúziójában élve. És most három bolygó is együtt halad vele, tehát a következő 10 napban lehetőséget kapunk arra, hogy elinduljunk befelé, és ezzel felismerjük a bennünk lévő szakrális erőket. Ugyanis mindez a Déli Korona csillagaiban történik. A Nap, a Jupiter, Merkúr (ő majd január 1-én lép be) és a leszálló holdcsomópont is itt halad. Érzitek megint az ebben rejlő lehetőséget és erőt? Jupiter, a magyarság bolygója, belépett a Magyar Koronát szimbolizáló Déli Korona csillagaiba és együtt halad az éppen itt áthaladó Nappal és Merkúrral, és még a Leszálló Holdcsomóponttal is együtt állnak. Megint milyen hatalmas lehetőség ez arra, hogy felfedezd a benned lévő szakralitást, a benned lévő valódi őstudást, a mag tudását, kapcsolódj ehhez az erőhöz, hogy mikor eljön az ideje, el tudjon indulni. Csoda idők ezek. Érdemes kihasználni, kapcsolódni a Korona erejéhez, a benne rejlő tudáshoz, főleg, hogy a 2020-as év meghatározó energiája Jupiter lesz. Amit most felismersz magadban, majd 2020. december 21-én a téli napfordulón, ami a fény születésének pillanata, el is tudsz indítani. A Déli Korona most a Nappal és Jupiterrel együtt ébred. Érdemes kihasználni ezt a hatalmas erőt, és reggeli imádban a Koronát is megszólítani, és hagyni hogy veled, benned is felébredjen. Add át magad ennek az erőnek.

 

Szintén ma, december 30-án a Hold belép a halak zodiákusába és csak január 2-án lép át a kosba. Mindeközben január 1-én hajnalban 1:14-kor ráadásul együtt áll Neptunusszal. Mi ez ha nem egy próbatétel? Abban a formában, hogy közben szilveszter éjszakája van. (Imádom a Teremtő humorát.) És mint tudjuk, ez a buli időszaka, de közben úgy, hogy minden szinten az elmélyülésen van a lényeg. Vagyis a következő három nap során kiderülhet számodra, hogy mi a fontos, el tud-e vinni az illúzió, vagy megtalálod a valódi valóságot. Ugyanis el lehet mélyülni így is vagy úgy is, de nem mindegy mivel kerülsz szembe a mélységben. Nem arról van szó, hogy ne bulizz, sőt, menj, élvezd, táncolj, legyél a haverokkal, de arra figyelj miben mélyülsz el, mennyire adsz közben teret a fénynek, vagy az illúzióknak. Engeded-e hogy elcsábítson a másik oldal. Vagy meg tudod-e találni magadban azt az erőt, amivel úgy tudsz bulizni, hogy még jobban élvezed, mintha ittál volna vagy használtál volna bármilyen szert. Annak idején képesek voltunk 3 nap 3 éjjel végig táncolni úgy, hogy nem kellett hozzá semmi serkentő. Mert a bennünk élő valódi erőt használtuk, ami kifogyhatatlan. Manapság már a szerekkel az éjszakát sem bírjuk áttáncolni. De most lehetőséget kapsz rá, hogy ráérezz, mennyire van meg benned ez a valódi erő. Ez tehát most egy mézesmadzag, rajtad múlik hogy bedőlsz-e neki.

 

Tóth Gabriella Csillagtenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2615374142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu