Neptunusz irányváltása – 2019. november 27.
2019. november 27. írta: Csillagtenger

Neptunusz irányváltása – 2019. november 27.

Neptunusz néhány havi hátrálás után november 27-én szerdán újra előre fordul. Ezzel lelkünk mélye felszabadul, talán kicsit könnyebben tudjuk majd megérteni lelkünk rezgését, mert bár Neptunuszt nem tudjuk tudattal felfogni, de azzal, hogy előre halad legalább a földi logikát követi. Talán könnyebben le is tisztulnak a dolgok. Most derül majd ki, hogy az elmúlt kb 5 hónapban elvégzett lelki munkákkal hogyan is állunk. És mostantól a fókusz át is helyeződik a múlt tisztításáról a jövő felé, vagyis érdemes odafigyelnünk hogyan és mit csinálunk, mert az előre fordulásával most nagy löketet vesz, hogy 2020. nyár elején megmutassa hogyan állunk azzal a belső harmóniával, tartunk-e már ott, vagy kell még hozzá dolgozni, és ha igen, akkor min.

Tudom, hogy a fő figyelem most Szaturnusz-Plútó és Uránusz mozgásán van, de Neptunuszt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen nemsokára ő lesz a főszereplő, és sokkal fontosabb lapot osztottak neki mint most el tudnánk képzelni. Tehát érdemes figyelmünket befelé fordítani és tudatosítani belső erőnket.

Tóth Gabriella Csillatenger

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4515326848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
csillagtenger.hu