A benső én születése – 2019. július 30-augusztus 3.
2019. július 30. írta: Csillagtenger

A benső én születése – 2019. július 30-augusztus 3.

Az oroszlán időszakában élünk, ami az élvezetekről, örömökről, boldogságról szól, de közben az égre tekintve a Rák csillagkép ragyog a háttérben, ami a következő időszak meghatározó energiáját adja számunkra. Ő pedig a szeretet születéséről szól. A Nap már a Jászol csillagaiban ragyog, Vénusz épp belép a Rákba, és Merkúr is érkezik hamarosan, tehát nagyon nagy hangsúlyt kap a benső én megszületése az elkövetkező kb két hétben.

Az előttünk álló hét kiemelt ebben, hiszen a Nap kedden, július 30-án, Vénusz szombaton, augusztus 3-án jár a Jászolban. Ráadásul az Újhold is itt ragyog fel csütörtökön augusztus 1-én. Ez a hét tehát kifejezetten arról szól, hogy aminek megnyíltál ez előző időszakban, az nevelődik benned, azzá válsz. Vagyis, ez a hét a befelé figyelésről szól, hogy tudatosodhasson benned mit növelsz, mi lesz az amit nemsokára útjára indítasz. A Jászol a védelem, burok, úgy képzeld el mint az anya pocakjában növekvő gyermeket. Egy abszolút bensőséges, szeretettel teli időszak. Itt most te vagy az anya (legyél akár férfi, akár nő), és te vagy a belül növekvő gyermek is, vagyis az a szeretet energia, ami magáról az életről szól. Ez növekszik most. Az élet, az örömök, az önzetlen, feltételek nélküli boldogság, a szeretet, az alkotóerők, kapcsolatok, szerelem, mindaz aminek az előző időszakban megnyíltál, most növekszik, fejlődik benned.

Legyen ez a hét kicsit az elvounulásé, a befelé fordulásé, a tiéd, hogy érezd, hogy ez a szeretet növekszik, árad benned, hiszen ez az ami valójában táplál téged, amivel tovább tudsz lépni.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4214986584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
csillagtenger.hu