Nemzet napja – 2019. június 19.
2019. június 18. írta: Csillagtenger

Nemzet napja – 2019. június 19.

És elérkeztünk az előző napok energiájának csúcspontjához. Ez a június 14-19-e közötti időszakot öleli magába amikor az Ikrek-Nyilas tengely aktiválódott. Igaz még 20-án lesz egy lezárás a Mars-Plútó oppozícióval, sőt, a hatása még néhány napig érvényes lesz, de azt hiszem a csúcspont 19-e, hiszen megérkezik a Hold a Nyilas csillagaiba és együtt áll a Szaturnusz-Plútó együttállással. (Újra éled majd ez a tengely mikor a Nap és a Vénusz is eléri az Ikrek csillagait július közepén, bár az már más energia lesz, mert a Nap akkor már túl lesz a Napfordulón és Nimród energiája sem lesz benne a kapcsolódásban.)

Azzal viszont, hogy megérkezik a Hold, kiteljesedik ez a folyamat. A Hold ugyanis a mundán asztrológiában (országhoroszkóp) a népet képviseli. Holnap, 19-én tehát a magyar ember, a magyar nép koronázódik meg. Felkerül a fejünkre Nimród koronája, egyrészt mert a Nap még mindig Nimród koronájaként ragyog, másrészt az a Hold érkezik meg, aki a 17-i Telihold idején ezzel a fénnyel töltődött. Ezt az üzenetet viszi tehát most bele a Szaturnusz-Plútó együttállásba, ezt a fény ülteti be Szaturnusz a mindennapokba, a Plútó pedig meghozza a radikális változást. Minden magyar számára megérkezik Nimród szellemisége, vagyis megértjük mi is küldetésünk, kozmikus feladatunk, hogy a szer-elem erejével képesek vagyunk változtatni a sorsunkon, a szer-elem amivel valóban teremteni tudunk. Egy olyan életet, ami mindenkinek a vágya, amiben ott a lehetőség az abszolút boldogság és harmónia megéléséhez. Mindent át tudunk változtatni, ha letettünk mindent és teremtő energiáinkat jóra fordítjuk.

Ez indul most el, és a Szaturnusz és Plútó erejével meg is fog jönni a változás, de mint tudjuk nem azonnal, hiszen a bolygók még retrográd mozgásban vándorolnak jelenleg.

Ezért is nagyon fontos az ima, kérem, akinek van lehetősége, még holnap is mondja el. Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5814901020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu