Nyilas csillagkép energiái most könnyebben lehozhatók
2019. június 10. írta: Csillagtenger

Nyilas csillagkép energiái most könnyebben lehozhatók

Hatalmas élményben volt részem tegnap este, mikor este kimentem sétálni a Velencei tó partjára, hogy megnézzem a naplementét, és megvártam ahogy egymás után gyulladnak fel a csillagos égbolt lámpácskái és rajzolódnak ki előttem a csillagképek, és a Tejút. Ahogy ültem, és figyeltem, és engedtem be magamba ezt a csodálatos élményt, egyszercsak feltűnt az égen Jupiter, majd nem sokkal utána a Nyilas csillagai benne Szaturnusszal és Plútóval (Plútó persze nem látható szabad szemmel). Ültem ott, és átengedtem magam a Nyilas szellemiségének és a bolygók erejének. (Személy szerint nekem a Nyilas csillagképpel nagy az érintettségem, ezért volt ez számomra ekkora élmény.)

És ma este megcsináltam ugyanezt. De már tudatosan, vártam a Nyilas ébredését. Éreztem ahogy nő bennem az erő, amit nem tudok megnevezni, ezt csak érezni lehet, és akkor jöttem rá, hogy milyen lehetőség is van ebben. Aki hallotta a nyári napfordulós előadásomat, jobban fogja érteni, de mégis mindenkinek szól, hiszen mindenkit érint. A Nyilas csillagkép szerepe ugyanis nagyon hangsúlyos idén (amúgy is, de idén kiemelten) hiszen benne tranzitál a Szaturnusz és a Plútó, akik a nagy változást hozzák, ráadásul a Nyilas csillagkép a nyári napfordulóig eltelő időszakban kiemelt szerepet kap, ami által még fontosabbá válik üzenete.

És ezt tulajdonképpen megkaphatod, ráérezhetsz, hiszen azzal, hogy napnyugta után ébred fel a csillagkép, töri át a horizontot és kezdi el az emelkedést, közvetlenül kapcsolódhatsz vele, ezáltal könnyebben éled fel benned ez az energia. Nem kell mást tenned, mint jelen lenni, átadni magad ennek az erőnek. Mivel jelenleg a Nap maga is emelkedőben van, vagyis az emelkedő energiák az erősek, ezáltal hangsúlyos az égiek jelenléte, közvetlenebb a kapcsolat a felsőbb vezetéssel, itt a lehetőség, hogy ráhangolódj, és lehozd ezen üzeneteket. A Nyilas csillagaiban születik meg a fény, vagyis amire itt ráérezhetsz, az az, hogy merre lépj tovább, a benne tranzitáló Szaturnusz és Plútó által pedig ráérezhetsz, hogyan tudod mindezt beültetni, működésbe hozni az életedbe és meglépni a változásokat.

Érdemes kihasználni, ráhangolódni. Nem kell mást tenni, csak átengedni magad ennek az energiának. A Nyilas csillagkép holnap (június 11-én) 21:24-kor ébred, a benne álló Szaturnusz 22:34-kor, a Plútó pedig 22:44-kor. És minden nap 4 perccel korábban. Vagyis ha szeretnéd ezt az erőt feléleszteni magadban, javaslom, hogy fordulj ebben az időben keleti irányba, gyújts gyertyát akkor is ha kint vagy a szabadban, és engedd át magad. Kérhetsz is iránymutatást, megkérheted a felsőbb vezetésedet, hogy mutassák az utat merre lépj tovább, mi lehet a megoldás életedre. Kérheted ezt az iránymutatást az egész nemzet számára is, hiszen a Nyilas a magyarok csillagképe.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr4214888050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
csillagtenger.hu