2019. első negyedéve a szerencse és áldás időszaka – minden bolygó direkt mozgásban
2019. január 14. írta: Csillagtenger

2019. első negyedéve a szerencse és áldás időszaka – minden bolygó direkt mozgásban

Ez a ritka égi jelenség 2019. január 6-március 5. és 2019. március 29-április 10. között tart, amiből kiemelt 2019. január 19-20., mert ráadásul 5 bolygó uralmi helyzetben lesz, vagyis saját jegyében jár (Hold, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Neptunusz). És hozzájön ehhez a január 21-i ritka holdfogyatkozással járó szuper Telihold, amikor a Hold ereje teljében még a legközelebb is jár a Földhöz (erről lesz egy külön írás nemsokára).

 

Az Uránusz január 6-i direktbe fordulásával eljött az a ritka pillanat az égen, mikor minden bolygó direkt mozgásban halad az égen két teljes hónapig, majd a Merkúr március közepétől tartó rövid hátráló mozgását követően, újabb majdnem két hétig tart.

 

Azért nagyon kiemelt és csodálatos lehetőség ez, mert ebben az időszakban olyan, mintha áthelyeződne a perspektíva, és a Föld venné át a Nap központi helyét a Naprendszerben, vagyis úgy láthatjuk és érezhetjük a Földről nézve, hogy minden körülöttünk mozog, értünk dolgozik, minket támogat. Minden erő ránk figyel, nekünk adja teljes erejét, hogy valamit át tudjunk törni, meg tudjunk változtatni. Ráadásul az összes bolygó a Föld mozgásával megegyező sebességgel jár a direkt mozgása miatt, tehát nagyon nagy harmónia vesz minket körül. Hatalmas erőket kapunk hát, érdemes kihasználni.

 

Mit érdemes csinálni?

Ha a legmaximálisabban szeretnéd ezt megélni, javaslom, hogy nézz bele a születési képletedbe, nézd meg melyik életterületeden járnak jelenleg a bolygók, és annak a területnek megfelelő dolgokba kezdj, mert így tudod saját életedben a legtökéletesebben kihasználni a kozmikus erőket. Ha nem tudod ezt megnézni, de vannak régóta meglévő vágyaid, akkor most jött el az ideje, hogy megéld őket. Például ha el akarod venni barátnődet, most kérd meg a kezét, ha bele akarsz fogni egy vállalkozásba, vagy bővíteni akarod, most pörgesd fel az energiákat. Ha gyereket szeretnél, akkor tudod mit kell tenned. Ha új nyelvet akarsz tanulni, vagy új iskolába mennél, most jelentkezz. Ha könyvet szeretnél írni, vedd elő a számítógéped, és kezdj írni. Régi vágyad egy nagy utazás? Most kezdd el a tervezést. Szeretnél lefogyni? Itt az ideje annak, hogy elkezdd a mozgást és az egészségesebb étrendet. Legyen bármi amin változtatni szeretnél, most fogj bele.

 

Most van itt az ideje hogy minőségit változtass az életeden. Mivel összejátszanak az isteni erők, csakis a legjobb, az igazi értékeknek megfelelő, az életképes maradhat életben, tehát ha elkezdesz valamit, de mégis elveszi a sors, ne bánd, azért történt, mert nem az szolgál téged, de ne aggódj, kapsz érte valami jobbat. Ne gondolkodj hát, kezdd el amit szeretnél. Az év második fele úgyis arról szól majd, hogy ami most elindul, azt módosítani tudd. Akkor a bolygók többsége retrográdban mozog majd, ami abban segít, hogy átgondold, tökéletesítsd a most elindítottakat. Az majd ott erőpróba, kihívás lesz mindenkinek, és hogy ne essünk abba a csapdába hogy mégsem sikerült, ott az lesz a lényeg, hogy hagyni kell, hogy történjenek a dolgok a maguk módján, alakuljanak, hogy a legjobbá tudjanak kifejlődni. Akkor inkább a várakozás, jelek figyelése, és azok általi tettek lesznek hangsúlyosak, hogy majd 2020. januárban mikor végleg beindulnak a dolgok a legtökéletesebb induljon útjára.

 

De mostantól április végéig van itt az ideje annak, hogy elindíts egy új, jobb, szebb, boldogabb életet.

 

Kívánom, hogy mindenki meg tudja valósítani igazi vágyát és emeljen életén.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr9814562192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
csillagtenger.hu