Angyali teremtőerők éledése – 2018 november
2018. november 18. írta: Csillagtenger

Angyali teremtőerők éledése – 2018 november

A lány lágyan, szinte táncolva lépkedett az utcán. Haja selymesen hullámzott a finom őszi napsütésben, szeme, arca mosolygott, mozdulatai kecsesek, egész lénye olyan angyali volt. Hosszú, lenge egyberuha volt rajta, hiszen szinte nyári meleg volt ezen a novemberi délelőttön. Vékony szövetkabátkája nyitva, apró táskája táncolt kezében minden lépésére. Ahogy így sétált a lány mosolygósan, vidáman, az egész utcát megtöltötte ezzel a finom lágysággal, mindenki szíve megtelt örömmel, boldogsággal. A lány a tér közepén haladt át, a békésen sétálgató emberek között, voltak köztük babakocsit toló anyukák, kéz a kézben sétáló nyugdíjas házaspár, egy csoport diák, akik egymást túlharsogva próbálták felhívni egymásra figyelmüket. Két fiatalember egymással beszélgetve haladtak át a téren, a tér szélén lévő kávéházakban üldögéltek még párok, barátnők, akik az épp aktuális híreket, eseményeket beszélték meg egymással, voltak akik sugdolózva, voltak akik nevetgélve. Mindenki el volt foglalva saját gondolataival, dolgával, de ahogy a lány megjelent szinte a semmiből, mintha minden megállt volna egy pillanatra, figyelmük a lány felé fordult, aki mosolyával, a belőle áradó lágysággal, szépséggel mindenki szívébe szeretetet varázsolt, akik ezzel feltöltekezve tértek vissza aktuális tennivalójukhoz, úgy, hogy igazából észre se vették mi történt velük, csak arra lettek figyelmesek, hogy minden olyan szép lett, minden annyival békésebb, szeretetteljesebb, beszélgetéseik, gondolataik is átváltoztak, az eddig fájdalmasnak, szomorúnak tűnő dolgok mind megszépültek.

Volt az egyik kávézóban egy egyedül üldögélő fiatalember is, aki szintén a lány hatása alá került. De vele valami más is történt. Az ő szíve nagyot dobbant mikor meglátta. És az ő szeme a lányon maradt. Egyszerűen nem tudta nem tovább nézni. Figyelte, ahogy a lány sétál tovább, lágyan, táncolva. A lány minden távolodó lépésével érezte ahogy egyre nő szívében valami kellemes érzés, arcára végre kiült a mosoly, ami olyan régen várt vendég volt. Érezte, ahogy egyre erősebb, egyre férfiasabb, újra úgy érzi magát mint annak idején, amikor beleszeretett feleségébe. Csak azáltal, hogy nézte ezt a gyönyörű lányt. És akkor jött rá, hogy szerelmes, és hogy nem, nem engedheti, hogy ez a lány csak úgy elsétáljon. Hiszen itt ez a csodalény, aki visszahozta szívébe az életet, újra szerelemmel töltötte fel. És mit tud vajon még ez a lány, ha attól szerelmes lett belé, hogy csak ránézett. Mi történhetne, ha szemébe nézhetne, ha megérinthetné, elsimíthatná lágyan omló haját az arcából, ha rámosolyogna, netán megcsókolhatná. Oh igen, milyen érzés lehet ezt a lányt átölelni, és lágyan megcsókolni. Vele sétálni, megfogni kezét, vele táncolni. Igen, ezt meg szeretné tudni. Gyorsan kifizette a számlát és már mellette is volt. Hogyan jutott át ilyen gyorsan a téren, nem tudta volna megmondani, valami olyan erő hajtotta, amit már nagyon régen nem érzett. Odaért a lány mellé, ránézett, a lány kedvesen visszanézett, szája lágyan mosolyra nyílt, annyira gyönyörű volt. Ez a pillanat beleégett a fiú szemébe, ezt a mosolyt, ezeket a szemeket biztosan sosem fogja elfelejteni. És amúgy is olyan ismerős volt ez a mosoly, pedig sosem látta még ezt a lányt. A fiú annyira belemerült a látványba, hogy elfelejtette elmondani miért is ment oda. Eltelt így néhány másodperc, a lány kérdően nézett rá, a fiú ekkor ocsúdott fel a kábulatból és végre megszólalt:

-       Ne haragudj, hogy leszólítalak, de szeretném megkérdezni, hogy meghívhatlak-e egy kávéra, szeretnék veled megismerkedni. Figyeltelek, ahogy végigmentél a téren, és azt éreztem, hogy nem hagyhatom, hogy csak úgy elsétálj, mindenképpen szeretnélek megismerni, szeretnék veled beszélgetni, szeretnék csak úgy veled lenni, mert úgy érzem, veled újra az vagyok aki valójában vagyok.

A lány még mindig mosolygott, és lágyan a következőt válaszolta:

-      Nem bánom, de inkább sétáljunk. Mit szólsz, ha lemegyünk a folyópartra, itt van néhány utcányira, inkább sétáljunk a homokos sétányon.

A fiú szíve nagyot dobbant. Nagyon megörült a válasznak. ’Igent mondott. Nem utasított el.’ – kavargott a fejében. És ő is elmosolyodott. Úgy érezte, ő a legboldogabb ember a földön. És elindultak, egymás mellett haladva sétálak tovább és közben beszélgettek, kacagtak. Leértek a folyóhoz, lementek egész közel a vízhez, a lány a cipőjét is levette, belegázolt a vízbe, a fiú a partról nézte, szívében egyre nőtt a szerelem. A lány tudta ezt, és nagyon örült ennek. Beszélgettek, nevetgéltek, a fiú egyre inkább úgy érezte, hogy újra önmaga. Újra érzi szívében a fiatalságot, amikor szerelmes lett a feleségébe. És egy kicsit el is fogta a szomorúság, mert arra gondolt, hogy vajon mikor romlott el, mikor távolodtak el egymástól? De ez egy pillanat alatt elmúlt amikor újra a lányra nézett. A lány kijött a vízből, és leült a homokba. A fiú leült mellé. Nézték a vizet, ahogyan a vízcseppeken játszottak a napsugarak, ahogy a vadkacsák úszkáltak a vízben, a távolban elhaladt egy hajó, a fedélzeten utazók vidám nevetését kihozták a partra a hullámok. Minden olyan békés, olyan csendes, olyan boldog volt. Nem kellettek szavak, a pillanat varázsa megtette a magáét. A fiú tudta, hogy újra szerelmes, újra ugyanaz a fiú aki annak idején volt. Újra megtalálta szívében az érzést, újra tudott örülni, mosolyogni, élvezni az életet. Újra úgy érezte van miért élni. Hiszen itt van mellette egy csodálatos lány, akivel úgy érezte újra tudná kezdeni. A lány érezte ezt, és nagyon örült és belül elmosolyodott. Elüldögéltek egy darabig, nem volt szükség szavakra, az idő viszont gyorsan elszállt, és azt vették észre, hogy késő lett. A Nap is lassan nyugovóra tért, felálltak hát, hogy elinduljanak. Elhagyták a partot, és szép csendesen, még mindig nem kellettek a szavak, felértek a járdáig. Ekkor megszólalt a fiú:

-        Szeretnék veled újra találkozni, szeretnélek jobban megismerni. Mikor láthatlak újra?

 

A lány lágyan rámosolyodott és azt mondta:

-        A te szíved foglalt már, másért dobog, akit nagyon szeretsz, mindig is szerettél és mindig is szeretni fogsz. És ő is szeret téged. Menj haza, és öleld át, nagyon várja már.

A fiú meglepődött a lány szavain, amikor is hírtelen rájött, hogy igaza van. Hiszen ő a feleségébe szerelmes. És mennyire nagyon hiányzik neki a felesége. Milyen butaságon vesztek össze, és mennyire nagyon megbántotta őt a büszkesége miatt. Néhány másodperc telt el csupán míg ezeket végiggondolta, és meg akarta köszönni a lánynak, hogy kinyitotta a szívét, a lelkét és a szemét. De a lány nem volt sehol. Hová tűnhetett ilyen gyorsan? Körbefordult, kereste, tett is néhány lépést az utcán jobbra, balra, de nem látta sehol. Ekkor elmosolyodott. Hiszen lehet itt sem volt, csak az egészet képzeltem? Végig a feleségemet láttam, éreztem? A mosoly. Igen, a mosoly, azért volt annyira ismerős. Ekkor döbbent rá, hogy mindez a szívében játszódott le. És elkezdett futni. Hazaszaladt. Benyitott az ajtón, bement a házba, és kereste a feleségét, aki a konyhában volt, a vacsorát készítette. Az asztal is meg volt már terítve. A fiú meg is lepődött, mert egy ideje nemhogy nem beszéltek, nem is ültek egy asztalnál. Vár engem haza finom friss vacsorával, szépen megterített asztallal, szeret engem. És én is mennyire szeretem. Ő az életem. Odalépett hozzá, ránézett, a lány észrevétlenül biccentett, ekkor a fiú átölelte, magához húzta, és belesúgta a fülébe, hogy szereti. A lány közelebb lépett, és belesimult az ölelésbe. És mindketten tudták, hogy most már minden rendben, mostantól semmi nem választhatja el őket egymástól.

Az Angyal aki ott volt velük a szobában, és mindezt végignézte azzal a csodálatos lágy mosollyal az arcán, most láthatatlan volt. Odalépett hozzájuk, átölelte őket, egy csókot lehelt rájuk, amivel megpecsételte a szerelmüket, majd mosolyogva továbbszállt. És örült, hogy újra segített két szívnek egymásra találni.

*****

A Vénusz nagyon régóta jár már az Angyal csillagaiban. Egyszer már végighaladt, majd mielőtt kilépett volna megfordult, és visszament a Spica csillagig, a dimenziókapuig. A Spica a megérkezés pillanata. Most érezheted, hogy ami az elmúlt 40 napban történt a teremtőerőid, a kapcsolataid, a szerelem terén, az most indul el, de micsoda erővel. Megérkeztél. Eddig bent teremtettél, észrevétlenül. És ami eddig érlelődött, az most kerül majd a napvilágra, most indul be. Míg hátrált a Vénusz, mélyen az ekliptika alatt járt, ami az elmélyülés időszaka, tehát nem a felszínen történnek a dolgok. Amihez hozzáadódott hátráló mozgása is, amikor nem a földi létben teremt, hanem a lelkedben, a szívedben. De azzal, hogy most megfordult, és ráadásul az ekliptika fölé lép a fordulás után, mindaz ami eddig bent érlelődött, most kikerül a fénybe, a valóságba. És akkora lökettel fordul a Vénusz, hogy másfél évig meg sem áll, ugyanis egészen 2020. májusig meg sem torpan, akkora erővel indul most útnak. És mindezt angyali segítséggel, angyali erővel, mert az Angyal csillagaiban teszi mindezt. Akkora erő ez most, érezheted magadban a szerelmet, a tetterőket, a teremtést, a létrehozást. Ragadd meg. Teremts, alkoss. Amit most indítasz útjára, abban ott van az angyali teremtés ereje is. Ami biztos hogy kiemel. Az Angyalok segítenek, észrevétlenül, ott állnak mögötted és segítik utadat. Kérj tőlük. Teremts, alkoss.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr2614379866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
csillagtenger.hu