Nap belépett a Mérleg csillagaiba és egyidőben a Kígyó Fejét is eléri – 2018. november 06.
2018. november 06. írta: Csillagtenger

Nap belépett a Mérleg csillagaiba és egyidőben a Kígyó Fejét is eléri – 2018. november 06.

A Nap elhagyta a Szűz és az Angyalok világát, és tovább vándorol a Mérleg csillagain át ahol november 6-22 között tartózkodik. Tehát most a Mérleg és az őt felügyelő istenek minősége lesz a leginkább meghatározó mindennapjainkban. Ez nem egy hosszú időszak, mivel a Mérleg nem nagy csillagkép, de annál jelentősebb. Ebben a nem egészen három hétben kapunk lehetőséget arra, hogy egyensúlyba hozzuk életünket. Erre az egyensúlyra pedig szükség van, hogy mert ha labilis állapotban indulunk bele Skorpió király láthatatlan világának zegzugaiba, felborulhat életünk. Ha belegondolunk, legtöbbünk pont fordítva csinálja mint ahogy az a legideálisabb lenne. Akkor kezdünk el foglalkozni a misztika, a varázslás, az ezotéria különböző ágaival, mikor valami felborult az életünkben, nagy csapás ért, és így, ebben a kibillent állapotban keressük a megoldásokat, ami persze kevésbé vezet sikerhez. Pedig pont fordítva kell ezt csinálni, akkor tudunk igazán elmélyülni a láthatatlan világok erejében (és erről szól a következő stáció, a Skorpió világa), ha akkor kezdünk el foglalkozni a spiritualitással, amikor egyensúlyban vagyunk. Ezt az egyensúlyt tudjuk most megteremteni.

Mit kell hát csinálni? Elsősorban elégítsük ki szívünk vágyait, menjünk, csináljuk meg mindazokat a dolgokat, amire már réges rég óta vágyunk. De hagyjunk teret és időt a lélek dolgaira is, vagyis pihenjünk, töltődjünk, meditáljunk, álmodozzunk, ha úgy gondoljuk ne csináljunk semmit. Teremtsünk hát egyensúlyt a mindennapokban. Például a munka-szórakozás legyen egyensúlyban, foglalkozzunk ugyanannyit önmagunkkal, mint a gyermekeinkkel, családunkkal. Figyeljünk oda a barátokkal töltött idő és a családdal, párunkkal töltött idő egyensúlyára, legyen meg a megfelelő pihenés a mindennapi rohanás mellett, stb. A lényeg, hogy hozzuk magunkat életünk minél több szegmensében egyensúlyba. És így észrevesszük, hogy észrevétlenül lesz boldog és könnyű a szívünk, ami ebben a stációban az elérendő cél.

Azzal, hogy a Mérlegbe lépett a Nap, egyidőben elérte a Kígyó Feje csillagait is, ami a szellemi erőket szimbolizálja. Tehát még nagyobb hangsúlyt kapnak a gondolatok (ne feledd, a Merkúr már a Skorpióban jár, már volt róla szó, mennyire fontos hogy mire gondolsz!). A gondolatainkban hatalmas erő van, tudunk velük teremteni, és mivel a Kígyó Feje az Északi Korona felé igyekszik, akiben ott van a Teremtés tudása, most a gondolataiddal saját életedet, világodat tudod megteremteni. Nem mindegy hát mire gondolsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr5314356829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
csillagtenger.hu