Szenvedély tánca – Mars-Vénusz kvadrát 2018. okt 11.
2018. október 10. írta: Csillagtenger

Szenvedély tánca – Mars-Vénusz kvadrát 2018. okt 11.

A két teremtőbolygó, a női befogadó és a férfi kiáradó termékenység, a Vénusz és a Mars perdül ma egy szenvedélyes táncra. Ők szimbolizálják a bennünk élő művészi képességünket, a szépséget, a táncot, a zenét, az alkotást, a teremtést, kreativitást, a szerelemet, az élet élvezetét, valamint a kitörő, létbetörő, életet adó, elindító erőnket, azt az erőt ami szükséges mindennapi létünkhöz, valamint ahhoz hogy túl tudjunk jutni saját árnyoldalainkon, félelmeinken és tudatosítsuk kik is vagyunk. Érzitek azt a hatalmas erőt ami ezzel a kapcsolódással életre kel? A kettőjük párosa kerül teremtő fényszögbe, és ez egy nagyon impulzív, energiával telített időszak hiszen a Vénusz a skorpió jelében a szenvedélyes érzelmekről szól, a Mars a vízöntőben pedig az a fajta kitörő lendület, ami nem ismer határokat. Ráadásul mindketten az ekliptika alatt vándorolnak, tehát ami most történik, az mind a nem tudatosban történik, főleg, hogy a Vénusz még retrográd is halad. Volt már egy táncuk, de a Vénusz, a Nő, visszafordult, kér még ebből az energiából, van még valami amit nem kapott meg, ezt keresi.

Vagyis nagyon fontos odafigyelni a belső világra, mit súgnak az ösztönök, az érzelmek, mert ott történik most a teremtés, de alakulhatnak ki feszültségek úgy, hogy nem is értem miért. A bennünk lévő férfi-női energiákat lehet most összecsiszolni azáltal, hogy teret engedsz a szenvedélynek, hagyod, hogy elárasszanak az érzelmek, utat törhessen a benned élő nő (férfiak életében is, hisz bennük is ott van ez a fajta szenvedély, teremtőerő). Hölgyek, vegyétek elő a csipkés bugyit, csak hogy érezzétek, hogy igazán izgató csodálatos nők vagytok, menjetek el vásárolni, vagy üljetek be egy kávézóba és rendeljetek egy finom sütit, vagy amire igazán vágytok, adjátok át magatokat az érzéseknek, szenvedélynek. Vagy alkossatok, fessetek, táncoljatok, énekeljetek. Minden ilyen fajta tevékenység ma segíti a Vénuszt a feltöltekezésben. Urak, autózzatok egyet, élvezzétek hogy ’lobog a hajatok’ a szélben, vagy vigyétek el a kedveseteket egy gyertyafényes vacsorára, vagy sétáljatok kéz a kézben, vagy kinek mi jut most eszébe. De a lényeg, hogy érdemes kihasználni ennek a napnak a szenvedélyes teremtő erejét valami érzelmi dologgal, mert így tudjuk igazán megélni a mély, mindent elsöprő szerelmet, ami a mélyben szunnyad. Az érzelmek mindenképpen előtörnek, de próbáljuk meg így megélni, nehogy feszültség, indulatok, veszekedések formájában csapjon a felszínre, mert ez is benne lehet ebben a kapcsolódásban. Aki úgy érzi ma vagy a következő napokban (esetleg néhány napja) feszült, az fordítsa át ezt az energiát tudatos szenvedéllyé. A bennünk élő női teremtőenergiák kapnak most egy új esélyt a kibontakozásra, és az a szép benne, hogy mindez most még nem is tudatos. Használjátok ki ezt a napot, szeressetek, élvezzétek az életet, mert majd ha direkt mozgásban újra megérkezik a Vénusz ebbe a fényszögbe, akkor derül ki mit is teremtettetek most.

Mivel a Vénusz az Angyal csillagaiban van még (a határról fordult vissza, nem lépett ki, hogy még egy táncot lejtsen az Angyalok simogatásával kísérve), minden megélt szenvedéllyel emelni tudtok az életeken. A Mars pedig a Bak csillagaiban ezzel azonnal egy szebb jövőt is teremt. Szóval hajrá, legyen ma a szenvedélyé a főszerep.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr8914294453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu