A Mindentudás napja - Merkúr oppozícióba kerül az Uránusszal 2018. okt 10. 19:39
2018. október 10. írta: Csillagtenger

A Mindentudás napja - Merkúr oppozícióba kerül az Uránusszal 2018. okt 10. 19:39

A szabad szellemiség ereje. A Minden tudás napja, ahol összeér a földi és az égi gondolkodás. A Merkúr hajnalban a Holddal együttállva elindított minket a belső utunkon, hogy felfedezedő útra induljunk saját lelkünk mélységeiben, megértsük a bennünk működő jeleket, és azok hogyan mutatkoznak meg a külvilágunk által. A reggel kapott álom vagy üzenet volt a belépő erre az utazásra. Este, a Merkúr inspiráló kapcsolatba lép az Uránusszal, aki jelenleg a bikában járva az anyagi világ rejtéjeit kutatja, hogy hogyan lehet a megszokott körülményeinkből, szokásainkból kitörni, és elindulni egy másik, magasabb tökéletesség felé. Mindez most még belül születik meg, mert az Uránusz jelenleg retrográdban jár a Felfelé Úszó Halakban, de valószínűleg egy ismerős, visszatérő helyzetben találod magad (ugyanis járt már itt, most visszatér még egy utolsó esélyt adva). A lényeg, hogy ezt vedd észre. Az elindulás még nem most van, mert a bolygó hátrál, de gyűjti az információt, hogy mikor majd megfordul januárban, teljes erővel indulhasson az új jövő felé. Ehhez hozza a felismerést és megértést a Merkúr ma este a mindennapi dolgok által. Minél inkább a jelekre koncentrálsz, a belső mechanizmusaidra egy-egy külső hatás esetén, annál inkább tudnak majd súgni az Angyalok, hogy mire is kell figyelned, hogy életed melyik részén szükséges a változás. Figyeld este 7-8 között a bevillanó sugallatokat, megérzéseket, mert megértheted hogyan tudsz majd kilépni a jelenlegi ördögi körből.

De ebben a szembenállásban benne van egy nagyobb kép is. A Merkúr a mindennapi gondolkodás, az Uránusz a kozmikus gondolkodás, oppozíciójuk által most megértheted, hogy a két világ összeér. Ehhez azonban ki kell lépned a fizikai érzékszerveid által érzékelhető világból. Abban segítenek hát, hogy rájöjj arra, hogy ahogyan hatnak rád az apró dolgok a mindennapi gondolataid által, úgy változik a téged körbevevő világ és a világ visszajelzései által te magad. Mint ahogy a Föld a mindenség része, és a Föld mozgása, létezése hat a kozmoszra, Univerzumra, illetve fordítva, az Univerzum fejlődése által változik maga a Föld. Minden mindennel összefügg. A földi lét a világmindenség része, egy élő mechanizmus, de nem egy különálló világ, vagyis valóban nem az ego az úr, és hogy minden mindenre hat, ami belőled indul ki egy gondolat, tett által, hogy aztán visszatérjen hozzád, és így fejlődhess. Vagyis ez a mai szembenállás ’megvilágosodást’ hozhat atéren hogyan is állsz jelenleg.

A bejegyzés trackback címe:

https://csillagtenger-asztrozofia.blog.hu/api/trackback/id/tr614293393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
csillagtenger.hu